English



Feliratkozás hírlevélre




 



Keresés




 

 

Kodály-koncertek és programok külföldön

 

A magyar külképviseletek közreműködésével, illetve a külföldi magyar kulturális központontok szervezésében számos országban tartanak koncerteket a Kodály Emlékév jegyében.

 

 

Kodály Svájcban

2007. október 24.


A főpróbaIgazi különlegességnek számított Genfben Perényi Miklós, Perényi Benjamin és a helyi Studio Kodály kamarazenekarának október 13-i hangversenye. A zeneszerző születésének 125. évfordulója alkalmából erre az estére Breuer János Kodály Zoltán című könyve is megjelent francia nyelven, Galánthay-Marti Borbála fordításában. Az esemény fényét emelte Gilbert De Greeve, a Nemzetközi Kodály Társaság elnöke, valamint Philippe Dinkel, a genfi Zeneművészeti Főiskola igazgatójának ünnepi megemlékezése.


Kodály szerint "csakis művészi érték való a gyermekeknek!". A koncert, valamint a rá való felkészülés méltó volt erre a kihívásra. Gouel-Erdélyi Klára, a Studio Kodály Zeneiskola igazgatója szakmailag hatalmas kockázatot vállalt, amikor arra kérte Perényi Miklóst, hogy segítsen be a lelkes, ám amatőr növendékzenekar munkájába. Végül azonban a különböző kultúrák, beszélt és zenei nyelvek egymásra találtak a közös felkészülés során, s a genfi zeneiskolás csapat Kodály Magyar rondóját önmagát meghaladó, a legkényesebb igénynek is megfelelő művészi színvonalon adta elő.


A gordonkaművész szólóban Bach G-dúr szvitjét és Kodály Szólószonátáját játszotta, Kodály Epigrammáiban és Kodály-Bach d-moll preludium és fúgájában pedig fia, az tehetséges ifjú zongorista, Perényi Benjamin volt a partnere. Ő tizenöt éves, csupán kettővel kevesebb, mint az apja volt, amikor a műsor zárószámaként elhangzó Szólószonátát tanulta első kézből, a zeneszerzőtől. Perceken átívelő zenei gondolatok, az elsőtől az utolsó pillanatig gondozott hangok, feszültség és líra élettel teli szimbiózisa és nem utolsó sorban hazai áthallások a magyar fülek számára egy nemzetközi városban: a közönség állva ünnepelte a ráadásként játszott C-dúr szvit néhány tételét.

 

"Zeneértővé... csak aktív zenei tevékenység tehet, puszta zenehallgatás magában nem elég." – írja másutt Kodály. De tegyük hozzá: egy ilyen hangverseny azért erősen rásegít.


Forrás: Fidelio

 


 

Teltházas koncert Londonban

2007. október 9.

 

Kállay Ágnes és Csillag KatalinTelt házas emlékestet rendezett a londoni Magyar Kulturális Központ Kodály születésének 125. évfordulója alkalmából. A rendezvényen Kőry Ágnes zenekutató Kodály Zoltánról tartott előadást. Utána Kállay Ágnes (cselló) és Csillagh Katalin (zongora) - a Zeneakadémia nemrég diplomázott fiatal muzsikusai - Kodály műveket adtak elő. A tavaly Bartók-emlékdíjjal kitüntetett Kőry Ágnes alapította meg Londonban a Bartók Béla Intézetet, ahol különböző zenei kurzusokat tartanak gyermekeknek és amatőr muzsikusoknak, emellett pedig posztgraduális képzést nyújtanak professzionális zenészeknek.


Forrás: kultura.hu

 

 



Kodály-kiállítás Székelyudvarhelyen

 

2007. június 6.

 

Kónya Ádám a megnyitónA Kodály emlékév keretében 2007. május 31-én a székelyudvarhelyi Művelődési Ház koncerttermében megnyílt a Kodály Zoltán életéről szóló, a magyar Külügyminisztérium által kiküldött kiállítás. Dr. Szabó Béla főkonzul köszöntő beszédét követően Kónya Ádám, a Székely Nemzeti Múzeum nyugalmazott igazgatója tartott előadást Kodály életéről, majd a város és a helyi Tanárképző Főiskola hallgatóibó álló Balázs Ferenc Vegyeskar és a Camerata kórus adta elő a zeneszerző műveit, Dr. Orosz Pál József karnagy vezetésével. A kiállítás anyagát 2007. június 15-én Csíkszeredán, a Hargita Megyei Kulturális Napok keretében is bemutatják, a későbbiekben pedig a Megyei Kulturális Intézet segítségével további városokba is kiállítják.

 



Kodály, Kálmán és Grieg Argentínában

2007. június 4.


A Buenos Aires-i Magyar Nagykövetség a 2006-ban más nagykövetségekkel megkezdett, sikeres közös koncert-sorozat keretében, a norvég nagykövetséggel együtt teltházas hangversenyt rendezett 2007. május 23-án a Haditengerészeti Klub koncerttermében. Kodály Zoltán és Kálmán Imre születésének 125., illetve Edvard Grieg halálának 100. évfordulója alkalmából az argentin operaház (Teatro Colon) énekesei és hangszeres szólistái adták elő a három világhírű zeneszerző műveit. Az előadás, mely a szokásosnál is nagyobb érdeklődést váltott ki, nagy sikerrel zárult.

 



Emlékest Indonéziában

2007. június 3.

 

Avip Priatna2007. május 27-én az indonéz főváros egyik legrangosabb zenei intézménye, az Usmail Ismail Hall 460 fős nagytermében rendezte meg a Magyar Nagykövetség a Kodály Zoltán emlékkoncertet. Az esemény megszervezésében társszponzorként az Umar Ismail Hall és az Avip Priatna, Indonézia jelenleg legünnepeltebb karnagya vezette Batavia Madrigal Singers kórus vett részt. A zenei esten megjelentek a jakartai diplomáciai testület vezetői, az indonéz politikai és közélet, valamint az üzleti körök és a művészeti élet számos rangos képviselője. Köszöntőt Illés Mihály jakartai magyar nagykövet mondott, aki méltatta Kodály életútját, munkásságát, valamint a nemzetközi zenepedagógia alakításában játszott pótolhatatlan szerepét. A zenei emlékest közreműködői közül kimagaslott Avip Priatna karnagy, a Batavia Madrigal Singers kórus, Binu D. Sukaman szoprán, Rainier Revireino bariton, Yosefin Emilia mezzoszoprán előadóművész és Iswargia R. Sudarno zongoraművész. A szünetben a nagykövetség archívumából összeállított Kodály-tablókiállítást tekinthette meg a közönség. Az emlékest meleg fogadtatását több ráadás is jelezte.

 



Ukrajnában a Debreceni Kodály Kórus

2007. június 2.


2007. május 23-án nagy sikerrel tartotta meg hangversenyét az ungvári Filharmóniában a Debreceni Kodály Kórus. Az eseményről beszámolt a kárpátaljai magyar és ukrán nyelvű sajtó is, kiemelve a hangverseny magas színvonalát, a közönség lelkesedését, illetve hangot adva azon reményének, hogy az ungvári Magyar Főkonzulátus szervezésében a jövőben is lesznek hasonlóan rangos zenei rendezvénynek.

 


 

Elkezdődött a Kodály-emlékév Londonban

2007. május 25.


Kodály Zoltán születésének 125. évfordulója alkalmából a Londoni Magyar Kulturális Központ programsorozatot rendez, melynek első hangversenyét május 24-én este hallhatta a közönség a Szent John templomban. A London Kórus elnevezésű vegyeskart Ronald Corp vezényelte és Palúr János kísérte orgonán.


A Notting Hill-i templom pillanatok alatt megtelt érdeklődőkkel, ahogy felcsendültek Kodály dallamai. A kar Kodály szerzeményei mellett Maurice Duruflé Requiem című művét is megszólaltatta. A koncert csúcspontját az jelentette, amikor az angol kórus magyarul elénekelte az Esti Dal-t.


Ronald CorpAz 1903-ban alapított, amatőrökből álló London Kórusnak az elmúlt évszázad során lehetősége nyílt a legnagyobb karmesterekkel dolgozni a szigetországban és külföldön egyaránt. Repertoárjukban a klasszikusoktól kezdve a könnyedebb műfajokig, szinte minden megtalálható.

Ronald Corp karmester 1985-ben csatlakozott a kórushoz, majd 1994-től mint művészeti vezető vesz részt a kar tevékenységében. Palúr János orgonaművészt először J. S. Bach születésének 300. évfordulóján hallhatta játszani a közönség, akkor még Baróti István tanítványaként. A párizsi konzervatórium orgona szakán később posztgraduális képzésen vett részt, mely idő alatt többször hallhatta játékát a Notre Dame közönsége. 1997-ben elnyerte a második Nemzetközi Orgonaverseny fődíját Párizsban, melyet követően Franciaország legnagyobb katedrálisaiba hívták zenélni. Jelenleg a Budapesti Liszt Ferenc Zeneakadémia tanáraként tevékenykedik.


A Kodály Zoltán születésének 125. évfordulója alkalmából rendezett programsorozat második koncertjét a Magyar Kulturális Központban hallhatja majd a közönség július 2-án, Baráti Eszter cselló- és Vitályos Balázs zongoraművész közreműködésével.

Forrás: Fidelio

 



Magyar életkép Berlinben

2007. május 23.

Szent Efrém FérfikarKodály Zoltán születésének 125. évfordulója tiszteletére Berlinben két koncertet tartanak, június 1-jén és 3-án. Mindkettőnek középpontjában az énekhang áll: az első koncerten, egyik legszebb népballadánk, a Kádár Kata című szólal meg,  valamint részleteket hallhatunk a zeneszerző 1932-ben bemutatott daljátékából, a Székelyfonóból. A Németországban igen ritkán játszott, a székely-bukovinai népdalok ihlette művet, a berlini Sinfonietta92 zenekar tolmácsolásában hallhatjuk majd. A műsorban szerepel még Antonin Dvorák: 7. szimfóniája.
A koncerten közreműködik Rajk Judit (alt), vezényel: Gábor Ferenc

 

A június 3-i koncerten a Szent Efrém Férfikar (művészeti vezető: Bubnó Tamás) többek között Kodály, Bartók és más magyar zeneszerzők kórusműveit szólaltatja meg.
További információkat a koncertről hamarosan a következő honlapon találnak:


http://www.hungaricum.de



 
Kodály évfordulók Prágában

2007. május 22.


Tegnap workshop, ma életmű-előadás, holnap ünnepi koncert – Prágában Kodály körül forog a kulturális élet ezekben a napokban. A Prágai Magyar Kulturális Központ kezdeményezésére, visegrádi összefogással valósul meg az az ünnepi projekt, amely a Kodály - Szymanowski 125/70/40 címet viseli.

Hétfőn, a Károly Egyetem Tanárképző Karán tartott workshopon Dr. Nemes Klára, a Kecskeméti Kodály Intézet szakembere adott betekintést a Kodály-módszer filozófiai és módszertani alapjaiba a több mint ötven, Csehországból és Szlovákiából érkező zene-pedagógusnak és óvónőnek. A résztvevők betekintést kaptak a Kodály-módszer elméleti és gyakorlati részébe, elsajátították a kézzel szolmizálás technikáját, archív felvételeken és újabb DVD anyagok segítségével kísérhették figyelemmel a módszertani fogásokat. A workshop ma egy, Kodály Zoltán életével és munkásságával foglalkozó előadással folytatódik.


Karol SzymanowskiA programsorozat csúcspontja a szerdai Kodály-Szymanowski ünnepi koncert lesz. A cseh zeneakadémistákból álló Berg Kamaraegyüttes, Peter Vrábel, szlovák karmester vezetésével és a szólóénekesek, Anna Kutowska-Kass (szoprán, Varsói Nagyszínház), Krzysztof Szmyt (tenor) és a fiatal, magyar bariton, Gyula Orendt, a németországi BRD énekverseny első helyezettje közreműködésével Kodály Zoltán, lengyel kortársa Karol Szymanowski és Leos Janácek, cseh zeneszerző műveit adják elő a prágai Ágnes kolostor dísztermében.

A műsoron Kodály Zoltán: Kádár Kata, Mónár Anna, és a Galántai táncok, Karol Szymanowski: Slopiewnie, Az őrült müezzin éneke, op. 42 tenor hangra és zenekarra, valamint Janácek: Szvit vonós zenekarra című műve csendül majd fel. A projektet Václav Jehlicka, cseh kulturális miniszter a visegrádi együttműködés, és a prágai kulturális élet példás eseményének titulálta.

Tükörkápolna a KlementinumbanEgy másik jelentős esemény volt a Prágai Magyar Kulturális Intézet által a Klementinum barokk Tükörkápolnájába szervezett koncert. Rohmann Ditta Bázelből, pillanatnyi lakó- és munkahelyéről, Mali Emese és Horváth Barnabás Budapestről érkeztek a tett színhelyére, Prága belvárosába. Még sosem jártak a cseh fővárosban, és ebben a felállásban is most játszottak együtt először. A program összeállításában a fiatal zenészhármas a sokszínűségre törekedett, választásukat a Kodály emlékév és az egyik legnépszerűbb, legnagyobb cseh zeneszerző, Bohuslav Martinu közelgő évfordulója is befolyásolta. A műsorban R. Schumann: Fantasiestücke, op. 73 klarinétra és zongorára, Martinu: 2. szonáta csellóra és zongorára, Kodály Zoltán: Adagio klarinétra és zongorára; Szonáta, op. 4 csellóra és zongorára, valamint Beethoven: B-dúr trió, op. 11 klarinétra csellóra és zongorára című művei hangzottak el. Rohmann Ditta cselló-, Mali Emese zongora-, és Horváth Marcell klarinétjátéka lenyűgözte a közönséget. A legnagyobb elismerést a Martinu-szonáta és a két Kodály-mű aratta, ilyen egyértelmű és "hangos" sikere régen volt magyar művészeknek Prágában.

Forrás: Fidelio, Prágai Magyar Intézet



Emlékkoncert Teheránban

A Teheráni Szimfonikus zenekat egyik hegedűse2007. május 10-én sikeres Kodály-emlékkoncertet rendeztek a Teheráni Konzervatórium hangversenytermében. A műsorban a zeneszerző több kórus-, illetve kamaraműve csendült fel. A koncert előtt rövid köszöntőt mondott Venczel István teheráni magyar nagykövet, valamint Behnaz Moafi, a Teheráni Konzervatórium igazgatója, majd Sadat Afsari asszony, a Konzervatórium professzora és Nader Mashayekhi zeneszerző, a Teheráni Szimfonikus Zenekar karmestere méltatták a zeneszerző munkásságát. A hangversenyen a megjelent a diplomáciai testület számos tagja.


Az évfordulós megemlékezés kapcsán az Etemad-e Melli napilapban egészoldalas összeállítás jelent meg, melynek része a Venczel István nagykövettel készített interjú. A lap Kodály részletes önéletrajza mellett több írást közöl a zeneszerző életéről és munkásságáról.

 



Megemlékezés Damaszkuszban

A damaszkuszi Dán Intézet belső udvara
A damaszkuszi Magyar Nagykövetség 2007. május 2-án Kodály-megemlékezést tartott a damaszkuszi óváros egyik legszebben felújított épületében, a Dán Intézetben. Dr. Medgyes Péter magyar nagykövet köszöntőjét követően a szíriai Rainbow kórus Kodály dalokat énekelt, a dalszövegeket a kórus két félig magyar tagja tanította be. A rendezvényen megjelent mintegy százfős hallgatóság ezután megtekintette a Kodály kiállítás anyagát. Az eseményhez kapcsolódóan a magyar nagykövet interjút adott a szíriai állami televíziónak és az Al-Thawra című napilapnak.

 



Kiállítás és koncert Belgrádban
 

Maja Bogdanovic2007. március 30-án Szerbiában a belgrádi Madleniánum Színházban a belgrádi Magyar Nagykövetség Kodály Zoltán születésének 125. évfordulója alkalmából kiállítással egybekötött koncertet szervezett. A programot nagy érdeklődés kísérte, a több mint ötszáz főt befogadni képes színházban szinte minden jegy előre elkelt. Az estet megtisztelte jelenlétével Vida Petrovics-Skero, a Szerb Legfelsőbb Bíróság elnöke, Nikola Hajdin, a Szerb Tudományos és Művészeti Akadémia elnöke, Kasza József, a VMSZ elnöke, Józsa László, az MNT elnöke, Varga László MNT alelnök, parlamenti képviselő. Jelen volt a szerb Külügyminisztérium protokollfőnöke, Slobodan Marinkovic és Maja Mitrovic a Szomszédos Országok Igazgatóságának igazgatója, számos nagykövet, valamint a szerb és a vajdasági magyar kulturális élet és média képviselői mellett Dragan Kojadinovics kulturális miniszter is, aki Papp Sándor nagykövet köszöntőjét követően mondott üdvözlőbeszédet. A műsorban szerepelt a Párizsban élő neves gordonkaművész, Maja Bogdanovic előadásában Kodály gordonkaszonátája (op.8), valamint több magyar népdalfeldolgozás, melyeket a szerb szólisták és a fellépő kórusok - a belgrádi Zeneművészeti Egyetem kórusa és a kragujeváci Barilli női kar - nagy sikerrel, magyar nyelven adtak elő. Az estről több médium is készített beszámolót, melyekben méltatták Kodály munkásságát, és elismerően nyilatkoztak a program magas szakmai színvonaláról.

 



Washingtonban a Magyar Állami Népi Együttes
 

Állami Népi Együttes

Az Amerikai Egyesült Államokban 2007. március 10-én nagy sikerű, teltházas előadást tartott a washingtoni Magyar Nagykövetségen a Magyar Állami Népi Együttes. Ez volt a nyitó rendezvénye a nagykövetség által Kodály Zoltán születésének 125. évfordulójára szervezett megemlékezés-sorozatnak. Simonyi András nagykövet megnyitó beszédében kiemelte: a társulat évtizedek óta gyakorolt hivatása a magyar nyelvterület népművészeti hagyományainak gyűjtése, életben tartása és színpadi formában való továbbadása. A műsorban Kodály Kállay kettőse, Háry intermezzója, valamint a magyar nyelvterület több néptánca szerepelt.

 



Dublinban emlékeznek Kodályra
 
Írországban
2007. március 12-én Kodály Zoltán születésének 125. évfordulójára emlékezve a New Dublin Voices énekkar nagy sikerű koncertet adott a nagykövetségen. Az ötven perces előadás során Kodály és magyar kortársainak darabjaiból nyújtott ízelítőt az együttes. Az énekkart a Dublinban élő Erdei Márta zongoraművész kísérte, valamint vendégművészként fellépett Takács Krisztina énekesnő. Az előadótermet Tavaszy Noémi grafikusművész kiállítási anyaga díszítette, és a sorozatban szereplő Székely keserves képet ihlető dal is elhangzott a kórus előadásában. A koncerten megjelent vendégeket és a fellépő művészeket Dr. Balassa János nagykövet üdvözölte, köszöntőjében megemlékezve a magyar zeneszerző munkásságáról.

 



Érdi Tamás ünnepi koncertje Oslóban

Érdi TamásOslóban
Érdi Tamás zongoraművész adott koncertet Kodály Zoltán születésének 125., valamint az 1848-as forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából 2007. március 15-én . A koncerten Kodály és Bartók mellett Liszt és Chopin művei is elhangzottak. A programban közreműködött Bordás Mária operaénekes, aki Kodály népdalfeldolgozásaiból énekelt egy csokorral.

 

 



Tokióban is emlékeznek

Japánban
2007. március 14-én, a március 15-i megemlékezéshez is kapcsolódva a nagykövetség a debreceni Kortárs Galériával közösen kiállítást mutatott be. A magyar zeneszerző és zenepedagógus születésének 125. és halálának 40. évfordulójához kapcsolódó kiállítás anyagát az 1956-os évfordulóhoz is visszanyúló kisplasztikai és fotomontázs gyűjtemény gazdagította. A kiállítási anyag a Kortárs Galéria saját rendezésében, mai magyar festők műveivel tovább bővítve és más közönséget megcélozva a tokiói neves Hotel New Otani Takasago termében március 19-én került bemutatásra. Mindkét rendezvényt a magyar nagykövet nyitotta meg.

 

 

Forrás: Külügyminisztérium

 




info@kodaly125.huKodály Zoltán születésének 125. jubileuma